Minden sikeres vállalkozás alapköve a csapatmunka, a kötelékeket pedig tovább erősítheti egy jól kitalált csapatépítő nap. Szombaton azért gyűltünk össze a bálványosi Kincsek Völgyében, hogy képzeletben Afrikába utazzunk. Ottani élményeinkről szól ez a poszt, olvass tovább!
Az INCON-irodától a Kincsek Völgyéig vezető út is kalandosan telt, a házba lépve pedig azonnal megcsapta orrunkat a kellemesen fűszeres füstölő illata. Marianna és Lamine zenével várt ránk. Lamine egy ismert afrikai hangszeren, a korán játszott.
A napot egy finom, igazi afrikai kávéval indítottuk, hogy meglegyen az energiánk első feladatunkhoz, amely egy festett gyertyatartó készítése volt afrikai tökből. Neki is láttunk a kialakításnak és a dekorálásnak, de rövidesen meglepetés ért minket: az addig elkészült munkánkat más kollégák vitték tovább. A rotáció később újra megismétlődött, vagyis végül igazi közösségi alkotások születtek.
Míg a műveink száradtak, belekezdtünk a következő foglalkozásba, ahol saját Sekere-t (csörgőt) készítettünk. Ezután közösen elfogyasztottuk az ebédet, amelyet Mariann és Lamine készítettek számunkra.
A közös és autentikus ebéd után folytattuk a tökök díszítését: befejeztük a kidekorált darabokat és lyukakat fúrtunk beléjük, hogy a gyertyák szépen átsüssenek rajtuk.
Az időközben szintén elkészült csörgő tököket pedig ki is próbáltuk, és közösen szólaltattunk meg egy dalt. Végezetül együtt gyakoroltunk és játszottunk egy koncertet, afrikai dobokkal. A galériából látni fogjátok, hogy együtt szerzett élményekben gazdag napot zártunk Bálványoson, az INCON első afrikai csapatépítőjén! A galériához görgessetek lejjebb!
Köszönjük Mariannának és Lamine-nak a csodás élményt, szuperül éreztük magunkat! Nézzétek meg a Mariannék által készített videót is a programról: Csapatépítő – videó